HTML

Kik is vagyunk mi?

A szívünket, lelkünket kitesszük a pályára. Védekezünk, alig támadunk, de nyerünk, és csak akkor, ha nagyon szükséges. Ezért utálnak is minket, nem is kevesen, nem is kicsit. Azt hiszed nem vagyunk esélyesek, aztán bizonyítunk. Olaszok vagyunk.

2012.06.02. 15:45 Mr One-Two

Eb-re (fel)készülve(?)

Már egy hét sincs hátra az Európa-bajnokság kezdetéig. Az olasz csapat két felkészülési meccsel számolt, amiből  egy lett köszönhetően a természet kiszámíthatatlanságának. Emellett (mint mindig) megint van egy bundabotrányunk, ami már-már tényleg hiányozhatatlan körülmény Olaszországnak egy világesemény előtt. Áll a bál, de jön a cirkusz. Mi lesz most?

Kezdjük talán a felkészülésről, amiről kevesebbet, de még mindig sokat lehetne beszélni. Luxemburg ellen játszott volna edzőmeccset Itália válogatottja, azonban közbeszólt a természet. A több halottat követelő, egy héttel ezelőtti bolognai földrengés után pár napja Parmában történt katasztrófa, nagy pusztítást okozva. Ezzel együtt (bár nem hiszem, hogy ez volt a legnagyobb gondja Olaszországnak) elmaradt a Luxemburg elleni meccs is, így összesen egyetlen lehetősége maradt a Prandelli-csapatnak felkészülni a hamarosan kezdődő Eb-re.

Tegnap Oroszországgal játszott az olasz válogatott, ahol a Buffon; Balzaretti-Barzagli-Bonucci-Maggio; Pirlo-Marchisio-De Rossi; Montolivo; Balotelli-Cassano csapattal állt föl Olaszország. A meccs első félidejében nem volt komoly gond, bár 4 helyzetet is kialakított a Szbornaja, de az Azzurri is igyekezett, egy lesgólt is lőtt, mindhiába. Az oroszok azonban találtak egy gólt, 1-0-ra mentek a félidőben. A 2. félidő viszont maga volt a katasztrófa. A védelem teljesen összeesett, köszönhető az összeszokatlanságnak és a sok cserének (kísérletezésnek?), így 3-0-ra vereséget szenvedett Olaszország.

Azért pár dolgot levonhatunk tanulságképp:

1. Prandelli szerint jobb most kikapni, mint az Eb-n. Osztom a véleményét, de annyi helyzetből, amennyit kialakított az olasz csapat, illett volna egyet gólra váltani mindenképp, főleg, hogy igen támadó stílusú volt ez az olasz csapat, ha elvesztették a labdát azonnal letámadtak, volt, hogy 6-7 ember volt az orosz térfélen és próbálta megzavarni az orosz játékosokat.  

2. De Sancits és Maggio bár egy csapatban játszanak, mégsem értik meg egymást normálisan. Kettejük hibájából született a 2., és a 3. találat. Maggio szerint utoljára játszott ilyen rosszul az évben, remélem igaza lesz. Ha meg nem, akkor játszhat Abate, aki talán a négy védős rendszerben még jobb is lenne.

3. Montolivo súlytalan, ha a helyén esetleg Giovinco játszana, talán jobb lenne a válogatott, bár ebben sem vagyok biztos.

4. Az előzőből kifolyólag kellene egy normális felállás, mert Montolivo helyén senki nem tud játszani még ő sem. Vagy hátravonni egy embert, és egy defenzív 4-4-1-1-et Montolivo helyett Nocerinóval, vagy előretolni egyet és 4-3-3-at (én ezt csinálnám) játszani Montolivo helyett Di Nataléval. De én csak fantáziálok.

5. Chiellini nagyon hiányzik. Ha Bonucci helyén Chiello játszana, talán jobban védekezne a Juventus válogatott, és nem lett volna annyi helyzete a 16-oson belül Oroszországnak.

A nagy gond csak az, hogy nincs több meccse Olaszországnak, így a következő fellépése, már az Eb-n lesz, Spanyolországgal. Sokan azt mondják az egyik legkönnyebb meccse lesz a csapatnak, mert az olaszoknak fekszik a spanyolok stílusa, és különben is már augusztusban megverték egyszer őket. Van benne valami, de azért ne felejtsük el, Spanyolország a címvédő és világbajnok.

És akkor áttérve az olaszországi eseményekre.

Azért azt nem hittem volna, hogy a Calciopoli után 10 évet sem bír ki az olasz futball egy újabb botrány nélkül. Úgy gondoltam, most egy ideig vége, elkapták a hamis bűnösöket, majd tavaly kiderültek kik is voltak az igazi tettesek, így most lehiggadnak a kedélyek, nem lesz szó bundáról egy jó ideig.

De aztán jöttek a jelek. Láttuk ezt: https://www.youtube.com/watch?v=kOYRSj4HwRs
Láttunk nem egy olyan meccset, ahol gyanús eredmények születtek és sejthettük erősen, a nemzetközi hírekre hivatkozva, hogy bizony a mostanában hallott nagyszabású bundákból Olaszország sem maradt ki. Sőt. Igazából náluk kezdődött el igazán a komolyabb nyomozás.

Ennek nyomán Criscitót az egyik pillanatban még a keretben láttuk, aztán hirtelen egy autóban letakarva, ahogy elviszik az edzőtáborból. Ezután egyre több nevet hallottunk. Criscitóval egy időben Mauriét, majd Bonucciét, Contéét, még Buffont is belekeverték, bár ő valószínűleg nem csalt. Ez azért valahol hihetetlen és megdöbbentő.

És nem azzal van a gond, hogy bundabotrány, mert már az Appenini-félszigeten nem egyszer találkoztunk csalásokkal. Hanem az, hogy le sem zárult még az előző, már jön a másik. Méghozzá úgy, hogy a futball egyre komolyabb üzletté válik. Egy adott ország futballja pedig gyakorlatilag egy óriási céggé alakul át, amely versenyzik a többi ország futballjával a nézettségért, a pénzért, a profitért. Ha itt egyszer elkövetsz egy hibát, véged.

Olaszországban nem egyszer követtek el hibát, hanem 6 éven belül már a második orbitális hibát látjuk. A legrosszabbkor, hiszen ne szépítsük, az olasz futball nem a '80-as, '90-es évek csillogását éli ma.

Ha kiderül, hogy a fél Serie A benne volt az egészben, akkor bizony a calcio sírját kezdhetjük ásni képletesen, mert a spanyol, angol, de már a német futball is már lehagyta az olaszt, és folyamatosan száguld el mellette, főleg akkor, ha mindez beigazolódik.

Az olasz futball nem heverné ki ezt a botrányt legalább 10 évig, azaz a calcio nagyjából a francia szintre, de inkább a francia futball alá süllyedne, ami lássuk be, óriási hanyatlás. 2003-ban még az olasz futball volt a legnézettebb, legjobb, legeredményesebb a világon.

Nagyot változhat a világ 10 év alatt.

De ezt egyelőre hagyjuk, most az Eb-re kell koncentrálnia Olaszországnak. 2006-ban ugyanilyen botrány robbant ki, csak a keretet még talán jobban érintette a dolog, mint most, mégis világbajnokok lettek. Marchisio mondta helyesen: "Nem szabad foglalkoznunk az otthoni hírekkel."

Reméljük ez így lesz, és Olaszország olyan messzire tud, amilyen messze csak tud. Mondjuk Kijevig, a döntőig július elsején. Forza Italia! 

Szólj hozzá!


2012.03.01. 20:33 Mr One-Two

Serie A, 26. forduló

Újabb hétvége, újabb forduló. Az elmúlt hétvégén számtalan dologról lehetett beszélni, annyi minden történt. Például a Napoli nem top formában verte meg az Intert, úgy, hogy a milánóiak emberelőnyben fociztak 20 percig, de még csak helyzetet sem tudtak kidolgozni. Emellett volt nekünk nagy arányú sienai győzelmünk a Palermo felett, Denis mesterhármas, és ezzel együtt Atalanta-kiütés a Roma ellen, meglepetés Lecce-győzelem a Cagliari otthonában, és egy olyan Lazio, amely úgy tűnik, kikecmereg a gödörből. De persze Olaszországot a Milan-Juve hozta lázba, ahol több bírói hiba után végül döntetlen lett a vége. 

De lássuk mi várható a hétvégén!

Palermo-Milan

A Palermo a múlt héten komoly zakóba futott bele Sienában de idegenben sokkal gyengébbek a szicíliaiak. Otthon ellenben remek formát mutatnak, az elmúlt négy meccsüket megnyerték, nem is kicsit. Az ellenfél most a Milan, akik viszont nagyon jó formában érkeznek a szigetre, és nem valószínű, hogy bárki megállítja őket. A Milan jövő héten visszavágót játszik a BL-ben az Arsenal ellen, tehát lehet, hogy rá kellene pihenniük a londoni meccsre, de a párharc gyakorlatilag eldőlt, ami nagy előny a Milannak. A Milannál a sok hiányzó mellé még Mexést is eltiltották három meccsre. Ha lesz valami, ami miatt kikap a Milan, az biztos, hogy a rengeteg sérült/eltiltott miatt lesz. A Palermónál ugyanazok a hiányzók, mint múlt héten, igaz Balzaretti begyűjtött még egy sárgát, így ő eltiltott a Rossoneri ellen. Amúgy a meccsen szoros Milan-győzelmet várok, amivel a milánói szurkolók elégedettek is lennének.

Juventus-Chievo

A Juventus legfőbb célját elérte a múlt héten, azaz nem kapott ki Milánóban, ami szép teljesítmény. Ami még szebb, hogy az idei három Milan elleni meccsén a Juve 2 győzelmet számol, 5-2-es gólkülönbséggel. A Juve tehát továbbra is veretlen, és nem valószínű, hogy a Chievo ellen szakadna meg a sorozat. Leginkább a Juventushoz tartozik, hogy hét közben olasz válogatott meccs volt, a Bianconeri nem egy játékosa szenvedett vereséget az Egyesült Államok ellen, ami akár jó motiváció lehet a hétvégére. Persze lehet rossz is. A Juvénál eltiltott Pepe és Vidal.
A Chievo a csodacsere Moscardelli góljával verte a Cesenát a hétvégén 1-0-ra, ami nagyon soványka siker egy kiesőjelölt csapat ellen. A veronaiak idegenben néha meglepetést okoznak (lásd Genoa elleni meccs), de esélyesebb ellenfelek ellen rendre simán kikapnak, ami nem jó előjel a Juventus-meccs előtt. A Chievónál eltiltott Pelissier, ami nagy veszteség, őt nem nagyon lehet pótolni.
A Juve minden bizonnyal behúzza a meccset a két hiányzó ellenére, de a torinóiaknál nem egy játékos formája aggasztó, leginkább Marchisioé, akinek a jó játéka nélkül aligha lesz bajnok a Juve. Emellett a Juve ellen szól a szűk keret, mert a Milan úgy tűnik elbírja 6-7 játékos hiányzását is, a Bianconeri ezt azonban biztos nem bírná el.

Parma-Napoli

A Parmához látogat az elmúlt héten rangadót nyerő Napoli. A hazaiak Genovában értek el döntetlent, ahol akár nyerhettek is volna, de a Genoa a végén csak kiegyenlített. A Napoli egyik mumusaként emlegethetjük a sonkás várost, nem egyszer verték már meg az Azzurrit idegenben és otthon egyaránt a közelmúltban. Floccari lesérült, így Giovincónak Okaka maradt, őt szolgálhatja ki remek passzaival. Eltiltott Lucarelli és Valiani, a Napolinál Aronica, akit Pazzini buktatásáért  állítottak ki a hétvégén. A Napoli remek formában érkezik Parmába, Lavezzi élete játékát mutatja meccsek óta, Cavani pedig követi példáját, úgyhogy a pármaiaknak rendkívül jó játékot kell bemutatniuk a déliek ellen, különben újabb Azzurri-sikert ünnepelhetnek Nápolyban.

Roma-Lazio

Bizony, bizony, eljött az újabb Derby della Capitale. A Roma nagy vereségből érkezik haza Rómába, míg a Lazio próbálja kiheverni az előző hetekben mutatott formát, tehát egyik csapatot sem kiálthatjuk ki óriási esélyesként. Sok a hiányzó mindkét oldalon, a Románál Burdisso sérült, Osvaldo, Gago és Cassetti eltiltott, a Laziónál Lulic, Radu, Konko, Zauri, Rocchi, Brocchi, Stankevicius és Cana sérült, egyik csapat sem örvendezik a sérültjeik számát látván. A Lazio talán mégis valamivel nagyobb bajban van, mint az ASR, mert több hiányzójuk van, és rosszabb formában is érkeznek, bár megverték a Fiót múlt héten. De ne felejtsük, az őszi meccs előtt a Romát tartották esélytelenebbnek és nem sokon múlott, hogy meg is verjék a városi riválist, csakhogy jött Klose...

Bologna-Novara

A Bologna az Udinesétől kapott nagy verést a múlt héten, a Novara pedig ugyanannyira, 3-1-re kapott ki a Cataniától. A hazaiak úgy tűnk már nem az őszi és leginkább téli fényében tündökölnek, hanem visszatért a régi, alsóházas Bologna. Pedig komoly hiányzójuk nincs is, csakúgy, mint a vendégeknek. A Novara messze a leggyengébb csapat a bajnokságban, nagyon úgy tűnik, bár a Cesena mögött van jelenleg. A télen érkezett Mascara nem tudott segíteni a csapaton, amely továbbra is a B felé zuhan, töretlenül. A Bologna tehát ideális ellenféllel találkozik ahhoz, hogy visszanyerje jó formáját, Di Vaio pedig újra lőhetné a gólokat.

Fiorentina-Cesena

A firenzeiektől többet vártunk múlt héten a gyengécske, összeesőben lévő Lazio ellen, azonban a lilák vereséget szenvedtek a rómaikatól, a vége 1-0. A Cesena ellen lehet javítani, a vendégek jelenleg a Serie A utolsó helyén tanyáznak. Parolóban már tavaly is láttuk a potenciált, de nincs nagyon körülötte senki, aki komolyabb eredényekre vezetné a fekete-fehéreket. Iaquinta jó igazolásnak tűnik elsőre, de ne felejtsük el, jó pár hónapja egy meccset sem játszott a Juvéban, úgyhogy kell neki egy kis idő, amíg felveszi a ritmust. A Fiorentinánál Behrami, Kharja, Kroldrup nincs, a vendégeknél a védő Von Bergen hiányzik. Hazai siker várható, a kérdés csak az aránya.

Lecce-Genoa

A hazaiak a múlt héten meglepetés győzelmet arattak Szardínián a Cagliari ellen, ami a bátor támadófutballnak köszönhető, amit a Lecce idén produkál. Bár eddig nem sikerült a kiesőzónából elmenekülni, de jó úton haladnak a 17. hely megszerzéséért. A Cagliari elleni győztes csapat gólszerzői közül mindketten ott lesznek a pályán, emellett ott lesz már Blasi és Di Michele is, ergó egyáltalán nem esélytelenek a hazaiak a Genoa ellen. Már csak azért sem, mert a vendégek Marino kezdeti lendületéből visszavettek, és már nem annyira jönnek az eredmények, az elmúlt négy meccsük közül egyet sem nyertek meg. Hiányozni fog az Antonelli-Bovo-Gilardino hármas (leginkább az utóbbi). A védelmen pedig el kellene már kezdeni dolgozni a vendégeknek, mert különben a Lecce megint lesújt támadófutballjával, most a genovaiak ellen.

Siena-Cagliari

A Siena nagy győzelmet aratott a Palermo ellen, ami már nagyon kellett a "kis-Juvénak" a két vereség után, mert nagyon jön a Lecce, akik kihasználnák a Siena botlásait. A Cagliarinak nincs rossz csapata, leginkább a középpályájuk erős, de az is nagyon formafüggő. Nainggolan bár általában jól játszik, egyedül kevés a győzelemhez, szüksége van társakra, például Contira. A vendégeknek javítaniuk kell kínos Lecce elleni vereségük után, de nem lesz könnyű. A Siena bármikor képes felszívni magát, főleg otthon egy idegenben gyengébb csapat ellen. Például a Cagliari ellen.

Udinese-Atalanta

Az udineiek újra régi, szerethető arcukat mutatták a süllyedő Bologna ellen. Di Natale természetesen eredményes volt, bár csak tizenegyesből. A válogatottban ott a helye, nincs kérdés, bár ő szereti, ha ráépül a csapat, ami a Squadra Azzurra esetében egyáltalán nem biztos, hogy így lesz. Az Atalanta 4 meccse nem kapott ki, és csak 1 gólt kapott, azt is a Roma elleni 4-1 során. Ami hihetetlen az az, hogy a bergamóiak ha visszakapnák a levont 6 pontjukat, az Inter előtt állnának a hetedik helyen! Jó meccs lesz, talán az egyik legjobb a hétvégén, aki teheti nézze meg, érdemes lesz. Sajnos egy időben van a Derby della Capitaléval, ami viszont elég rossz hír.

Inter-Catania

Na és eljutottunk a végére a bajnokság legrosszabb jó csapatához. Az Internek muszáj kijönnie óriási gödréből, és abbahagyni a bénázást, mert különben nem csak a dobogó úszik, de a BL-negyeddöntő is. Ranieri legényei nagy gondban vannak, még emberelőnyben sem tudtak pontot rabolni a San Paolóból. Ami még nagyobb gond, hogy még a kaput sem találták el 20 percig a 10 emberes csapat ellen. Ebből is látszik, nagy a gond Milánóban. A Catania viszont igyekszik, lassan masszív középcsapattá érik a szicíliai. Nincs Biagianti és Campagnolo a kezdők közül, az Internél pedig Alvarez és Ranocchia hiányzik, Guarin mellett, aki még csak bemutatkozni sem tudott a bajnokságban. Szoros meccs lesz, de ezt már azért behúzza az Inter egy góllal, rutinból.

 

Szólj hozzá!


2012.02.25. 14:58 Mr One-Two

Serie A, 25. forduló

A Serie A már a huszonötödik fordulónál jár, azaz már csak 13 forduló maradt hátra a bajnokságból, sajnos. De, mint, ahogy az lenni szokott, még semmi sem dőlt el. A bajnokot még korántsem tudnánk kihirdetni, a BL-helyekért óriást csata zajlik több csapat között, a kiesőkre bár van két tippünk (A Cesena és a Novara csak az apostolok segítségével maradhat benn), de még a harmadik kieső 4-5 csapat is lehet.

De ne feledkezzünk meg a mostani fordulóról, hiszen nagy rangadókat rendeznek Olaszországban. Lesz itt Dél-Észak-csata, azaz Napoli-Inter és eljött a várva várt, a bajnokság két legjobb csapata közötti csúcsrangadó, azaz Milan-Juventus is.

Genoa-Parma

Jó meccs lesz. A genovaiak jó pár gólt berámoltak az elmúlt fordulókban, a Parma pedig szintén nem egy tradicionálisan bekkelő gárda. A Genoa legjobb játékosa Palacio már tucatnyi gólnál jár, és szerencsére vannak mögötte is megfelelő játékosok (a Kucka-Veloso-Rossi hármas nem rossz). De a védelem szörnyű, egyáltalán nem stabil, ezen kellene változtatnia Marino mesternek, hogy komolyabb sikereket érjen el a Genoa. Gila nem játszhat.
A Parmát egész jól felrázta Donadoni, nincsenek az élmezőnyben, de stabil középcsapatnak mondhatjuk őket. A Giovinco-Floccari páros egész jól működik, nagy kérdés mi lesz a Juve-nevelés kisemberrel a nyáron. Ha ő nincs, akkor jelenleg nincs Parma sem. Valiani és Morrone hiányzik. Amúgy hazai győzelmet várok, de nem nagy különbségűt.

Milan-Juventus

Hát, hol is kezdjem? Mondjuk azzal, hogy ez a meccs nem dönt a scudettóról, mint azt sokan gondolják. Rangadónak rangadó, sőt a legnagyobb, de nem több annál.
A Milannál nincs sok hiányzó, de mégis több, mint, amennyit elbír a csapat. Boateng, Ibra és Nesta kiesett, azaz három kezdőjátékos nem lesz ott a pályán. A Milannak nagyon kell a pont, inkább pontok, mert ha nem nyer, akkor a Juve biztosan megnyeri a Parma elleni meccsét, és átveszi a vezetést. Amúgy a mostani forma miatt nagyon a Milan felé billen a mérleg nyelve, az Arsenal elleni győzelem óriási lendületet adott a milánóiaknak.

A Juventus eközben szorgosan gyűjti a pontjait, és veretlenül áll a Serie A tabelláján. Hiányzó nincs a Juvénal, ami óriási előny, Conte akadály nélkül rakhatja össze a csapatát. A Juventus másik nagy előnye, hogy ismerik a Milant, már kétszer is megverték őket, egyszer a kupában, egyszer a bajnokságban. Taktikailag felkészültebbek, Conte egy sokkal gyengébb játékosállományból szinte egy ugyanolyan csapatot hozott össze, mint kollégája, Allegri. Egy szó, mint száz, nagy meccs lesz, lehetetlen megtippelni a győztest (már ha lesz), de én egy picit megint a Juvét érzem jobbnak, mert Conte tudja, hogy kell megnyerni egy rangadót.

Atalanta-Roma

A bergamóiak remekül kezdték az idényt, de ők sem ugyanolyanok, mint voltak. A támadásaik Padoin távozása után haloványabbak, de Stendardo karmesterségével a védekezésük viszont remek, az elmúlt három meccsükön nem kaptak gólt. Denis leállt a gólgyártással, tavasszal még nem talált be.
A Roma ellen nehezebb lesz, az biztos. Hiszen a rómaiak nagyon úgy tűnik, megtalálták a megfelelő stratégiát és taktikát, azaz Luis Enrique végre csapatot faragott az ASR-ből. Ideje volt. Totti nem lesz a pályán, ami nagy gond, mert mikor ő nem játszik, a Roma csupán párszor tudott nyerni, tucatnyi meccsből. Pjanic remek formában, valószínűleg az ő teljesítménye lesz a Roma játékának kulcsa.

Cagliari-Lecce

A Cagliari otthon erős, a Lecce pedig idegenben gyenge. Ezért gondolhatnánk is, hogy sima hazai, ami benne is van a pakliban, nem is kicsit, de a vendégek bátor támadójátékukkal meglephetik ellenfelüket. Emellett nincs Cossu, az olasz válogatott támadó középpályás, ez legalább akkora kiesés, mint a Milannak Boateng hiánya, már ha nem nagyobb. A másik oldalt nem játszik Grossmüller és Oddo sem, tehát a Lecce jobb oldala nem lesz éppen a legerősebb. Di Michelének nagyot kell alkotnia.

Catania-Novara

Igazából ez a forduló egy legkevésbé várt meccse, nem lebecsülve a két csapat eredményeit. Kiesőrangadó volt néhány hete, most már kevésbé. A Catania végleg leszakítaná a kiesőhelyen álló Novarát, a Novara meg kapaszkodna a Leccére. Szicíliában nem könnyű nyerni, nem rég a Roma sem tudott, pedig már az a jobbik arcát mutató "Farkascsapat" volt. Igazából nem gondolom, hogy teljesen esélytelen lenne a vendég együttes, a Rigoni-Mascara-Caracciolo támadóhármasban nagy a potenciál, csak éppen a másik oldal is fel tud mutatni egy hármast, igaz az inkább védőoldalról való, a Dessena-Nainggolan-Conti trió remekül játszik. Mascara amúgy mit mentett múlt héten?

Chievo-Cesena

És ez pedig a másik legkevésbé várva várt meccse a hétvégének. Ha megnézzük a Chievo szezonját, leginkább kétarcúnak mondanánk azt. A csapat vagy kikap vagy nyer. Na most egy olyan ellenféllel találkozik, akit simán meg tud verni. A zebramezes Cesena az utolsó a Serie A tabelláján és sajnos, nem sajnos, teljesen megérdemelten. A hazaiaknál Moscardelli már nem szokott kezdeni, inkább preferálja Paloschit Domenico Di Carlo, ez azonban eddig beválik. Nem egyszer lőtt csereként gólt Moscardelli. A Cesena igyekszik, igyekszik, de akárhogy is nézzük, ez nagyon egy újabb vereségnek néz ki, tekintve a csapat formáját, és a hiányzókat is. A legfontosabb közülük Von Bergen, aki a védelem egyik biztos (bár az eredményeket tekintve nem az) pontja.

Siena-Palermo

A Siena az elmúlt hónapokban jó formában játszott, de megint kezd előjönni a sienaiak kevésbé meggyőző játéka. A Palermo pont egy tökéletesen kedvezőtlen gárda egy ilyen, gödörből kikecmeregni próbáló csapatnak, mert ők meg remek formában vannak. A Laziót nemhogy megverték, leiskolázták, a vége 5-1. Ezzel a vendégek már nyolcadikak, az Inter mögött. A hazaiaknál nincs D'Agostino, a vendégeknél Hernández és Bacinovic a legfontosabbak közül. A Siena ha összekapja magát, és, ha a középpálya újra a régebbi lesz, lehet esélye, de anélkül biztos szicíliai győzelem- Amúgy Miccoli az isten.

Bologna-Udinese

Az első fordulókban nemhogy sima vendégsikert mondtunk volna, de akár gálát is lehetett volna remélni ettől a párharctól. Mára megváltozott a helyzet, a Bologna remek formában (az előző két meccsükön nem kaptak gólt és lőttek ötöt), az Udinese pedig kezd szétesni, legalábbis a bajnokságban. Az elmúlt öt meccsükből csak egyet nyertek meg, azt is a Lecce ellen, 2-1-re. Ettől függetlenül a PAOK-ot simát legyőzték idegenben (0-3), miután csak egy 0-0-t értek el otthon. A hazaiak remek formája meglepheti a friuliakat, Di Natale még nem biztos, hogy játékra jelentkezik, ez pedig óriási előny a Bolognának. Mert Floro Flores nem egy klublegenda.

Lazio-Fiorentina

A hazaiak furcsán edzhettek az elmúlt napokban. Az edző már fél lábbal az Olimpicón kívül van, ami nem éppen egy kedvező előjel a rómaiaknak. A pelermói zakó és a EL-beli kiesés az Atletico ellen önbizalom csökkentő volt, nem is kicsit. Reját pedig nem úgy ismerjük, mint aki nagyon fel tudná rázni a társaságot. A Fiorentinát még nem is olyan rég az EL környékén láttuk, most meg csak a 15. helyen látjuk. (Nem azért, de 3 pontra vannak a 9. helytől.) A liláknál vannak hiányzók, Kroldrup, Amauri és Kharja sincs, Jovetic viszont hihetetlen formában focizik, nyáron minden bizonnyal elviszi valaki. A Laziónál is akad hiányzó: Rocchi, Brocchi, Stankevicius, Cana mind kiesett. Klose lövi a gólokat, de Hernanes nem az igazi. Ha valamikor, akkor most legyőzheti a Laziót a Fio.

Napoli-Inter

A vasárnap esti meccs sem lesz kutya, az biztos. A nápolyiak sziporkáztak az elmúlt héten, mind a bajnokságban (3-0 a Fio ellen), mind a BL-ben (3-1 a Chelsea ellen). Az Internek is könnyen lőhetnek hármat, mert ők pedig szörnyű formában vannak. A BL-ben kikaptak, a bajnokságban pedig egy óriási zakóba futottak bele, 3-0 a Bologna ellen, a San Siróban. A Hamsík-Lavezzi-Cavani trió megint csúcsformában, és igazából ha megnézzük, nem nagyon találunk még egy ilyen erős támadósort Európában. Hamsík mondjuk nem játszik a milánóiak ellen eltiltás miatt, ami nagy szerencséje a nerazzurrinak. Az Internél Maicon és Ranocchia sincs, utóbbi mondjuk nem is nagyon hiányzik. (Mit akart múlt héten Di Vaio góljánál?) De ami leginkább hiányzik az Sneijder remek formája.

 

 

Szólj hozzá!


2012.02.23. 22:44 Mr One-Two

Európai körkép olasz szemmel

Sok minden történt az elmúlt két hétben az olasz futballban. Van nekünk totális szétesésünk, faxunk, és vannak javuló formáink, meglepetéseink. De ami a legfontosabb, az olasz futball lassan kikecmereg a kisebb-nagyobb gödörből, annyira, hogy Európa legjobb bajnokságává növi ki magát, újra.

Kezdjük a BL-szereplőkkel!

A Milant mindenki esélyesebbnek tartotta az Arsenal-meccs előtt, otthon mindenképp. Azok már kevesebben voltak, akik a Milan továbbjutásában is biztosak voltak. Hát még azok, akik ekkora kiütésre számítottak! A Milan gyakorlatilag tönkreverte a londoniakat, 4-0. Remek, már-már a tökéletesre hajazó játék, olyan, ami abszolút ellentéte annak, amit a meccs előtt a Milantól láttunk. Hiszen ki ne emlékezne az udinei szenvedésre, vagy az azelőtti döcögésre. Az Udinese elleni parti volt a fordulópont, ott nagyon sokat jelentett a győzelem, még úgy is, hogy a játék nem sokban tért el a korábbiaktól.

Ennek tükrében az Arsenal elleni győzelem óriási siker.

Ibra gólt lőtt a BL-ben, Robinho hihetetlenül jól játszott, a szezonban egyértelműen először. De az egész csapatot kiemelhetnénk, "Abbiatistúl", "Emanuelsonostúl". A továbbjutás garantált, nincs az az isten, amely az Arsenalt négy gólos sikerre vezetné ez ellen a Milan ellen, ez biztos.

Aztán nézzük a Napolit!

A Napolit azért már sokkal kevésbé gondolták esélyesnek, még otthon is. Bár gyenge formában jött a Chelsea, de a Napoli is. A Chelsea meg is szerezte a vezetést, de a Napoli fordított, mi több nyert 3-1-re, úgy, hogy könnyedén lehetett volna 4 is az a 3. A Lavezzi (ő volt a legjobb)-Cavani-Hamsík, avagy a Pocho-Matador-Principo hármas megállíthatatlan volt. Mire lehetnének képesek, ha így játszanának a Serie A-ban is? A Napoli szívét, lelkét kitette, megérdemelte Nápoly városa ezt a sikert.

A továbbjutás még nincs meg, amit nagyon hangsúlyoztak a nápolyi játékosok és edzők. Igazuk van, a londoni kirándulás nem lesz egyszerű, bár már van angliai tapasztalata a délieknek, ami nagy segítség lesz. De nem kell félniük, az első meccs alapján egyértelműen jobb csapatuk van.
Tehát a nápolyi álom tovább folytatódik, kérdés meddig. Ha továbbjutnak, a nyolc között lenne olyan ellenfél, akiket meg tudnak verni. A sorsoláson sok fog eldőlni. Én úgy gondolom, hogy egy nagyon-nagyon szerencsés sorsolással akár a döntő is meglehet.

Az olasz BL-kör azonban nem csak az örömtől volt teljes, hiszen Milánó másik felén egyáltalán nem örülnek.

Az Inter nem csak, hogy gyenge, de kilátástalan is. Az elmúlt 3 meccsükön 0 pontot szereztek, és nyolc gólt kaptak, ezután látogatták meg a Velodrome-stadiont. Ahol meg is fáztak. A Marseille ellen jó ideig bírták, és majdnem sikerült is elérni egy 0-0-ás döntetlent, de a hosszabbítás legvégén a Marseille egy szögelt után betalált. 1-0. Ez az egyik legrosszabb eredmény idegenben. Mert ha gólt lő a Marseille a Meazzában, az Internek vége. Persze, ha így játszanak, akkor mindegy is. Ez az Inter az utóbbi 10 év leggyengébb Intere, ezt le merem fogadni. 

A kérdés csak az, meddig bírja Ranieri. Moratti helyében már lépnék. Ranieri nem az az ember, aki meg tudná újítani a csapat játékát, vagy motiválni tudná a játékosait. Ő egy kríziskezelő edző, abból a fajtából az egyik legjobb, de nem több. Ha nem újít Moratti, az Inter BL-szereplése a következő meccsen befejeződik.

Az Európa-liga csapatokról:

A Lazio már esélytelenként lépett pályára az Atletico elleni visszavágón. De mennyi minden történt előtte!
Kezdődött úgy, hogy a hétvégén óriási vereségbe rohant a római csapat. A Palermo 5-1-re verte a Sasokat. A Lazio régen játszott ennyire rosszul és ötlettelenül. Reját, a Lazio edzőjét el is küldték a padról. Reja nem is gondolkozott, felmondott a csapatnál. De nem akárhogy, faxon keresztül! Ez a tett abszolút a temperametumos argentin mesterre vall. Az elnök, Lotito, azonban nem fogadta el a felmondást, amit meg is lehet érteni. A Lazio bár nem esélyes Madridban, de egy nappal a párharc második meccse előtt felmondani nem helyes. Emellett Lotito ezzel is mutatja, bízik Rejában.

Reja, úgy gondolom, nem megoldás a Laziónak. A Laziónak, ha a BL-ben akar szerepelni, egy komolyabb, taktikában fejlettebb, felelősségteljes edzőre van szüksége. Egy Walter Mazzarrira.
Az Európa-ligából kiestek, az Atletico azonban csak 1-0-ra verte a rómaiakat, ami bár vereség, de túlélhető, akár bizalomra okot adható eredmény.

Az Udinese viszont megint kellemes meglepetést hozott az olasz szurkolókra.

A csalódást keltő hazai 0-0 után, az udineiek 3-0-ra nyertek Görögországban a PAOK ellen. Az Udinese ezzel a 16 közt van és az AZ Alkmaar ellen meccsel majd. Egyedül ők vannak Olaszországból még benn, azaz mindenkinek szurkolnia kell a friuliaknak, mert fontos az UEFA-koefficiens szempontjából az EL is.

A BL-sikerek és az Udinese sikere is arra enged következtetni minket, az olasz futball hivatalosan is visszatért az élmezőnybe. A kérdés az, vajon meddig jut a négy olasz csapat az adott bajnokságban. Reméljük minél tovább!

Szólj hozzá!


2012.02.11. 13:04 Mr One-Two

Serie A, 23. forduló

Nem lesz teljes a hétvégi program, mert újra meccsek fognak elmaradni. Eddig a Bologna-Juvét és a Parma-Fio meccset halasztották el. Érdemes megnézni, óriási a hó Bolognában. Ezzel a halasztással a Juventus jól is járhat meg nem is. Ha az Udinese nem kap ki a Milantól ma este, a Juventus továbbra is az élen maradna, annak ellenére, hogy két (!) meccsel kevesebbet játszott, mint a Milan. Ki gondolta volna még ezt szeptemberben!

Udinese-Milan

Az udineiek nincsenek nagy formában, egy hete is kikaptak Firenzében, igaz alig, 3-2-re, úgy, hogy két tizenegyest is kapott a Fiorentina. Di Natale még mindig az isten Udinében, ebben a szezonban is gólkirály lesz, ha mindegy marad a rendes kerékvágásban. És ezt az embert nem jelölték Aranylabdára tavaly!
A Milant az ág is húzza, rengeteg a sérült, annyi, hogy lehet, ki sem tudnak állni az Arsenal ellen normálisan. Kikaptak hétközben a Juventustól  a kupában, és könnyen lehet, hogy újabb eltiltás vár Zlatanra egy pofon miatt, amit Storarinak adott le. Nagy a stressz Milánóban, és még nagyobb lehet, ha vereséget szenvednek az Udinese ellen. Ez esetben ugrott a második hely is, nemhogy az első.

Cagliari-Palermo

Két sziget csapata találkozik szombat este. A Cagliari nem játszik rosszul mióta az edzőváltás megtörtént, Donadoni pont egy ilyen csapat kispadjára termett, úgy tűnik. A Cagliari otthon nem viccel, többek közt a Romát is megverték, szóval van mitől félnie a Palermónak. Annak a Palermónak, amelyik gyakorlatilag kilábalt a hullámvölgyből és megverte a múlt héten az Atalantát, ami lássuk be, nem könnyű, hogy azt nézzük, például a Juve se tudta megverni. Miccoli for president?

Atalanta-Lecce

A bergamóiak nagyon jól kezdtek, de már látszik, a bajnokság nem csak egy őszi etapból áll. Még szerencse. A múlt heti Palermo elleni vereség kiheveréséhez jó ellenfél a Lecce, akik igyekeznek a kieső zóna elől menekülni, több-kevesebb sikerrel. Inkább kevesebbel (18.-ak 3 ponttal lemaradva a Sienától), bár jobban szerepelnek, mint a szezon első felében. A vendégek Bergamóban ha bebekkelnek, végük. A leccei kezdő csatárpáros nem megy Bergamóba, ami óriási veszteség.

Catania-Genoa

A hazaiak szerdán lejátszották félbemaradt meccsüket a Romával, ahol maradt az 1-1-es eredmény. Ha visszaemlékszünk a még hetekkel ezelőtt lejátszott meccsre, tudjuk, a Catania akár 3-1-es állással is várhatta volna a szerdai maradék 20 percet, sokkal jobbak voltak ellenfelüknél. Most visszaköszönt Bergessio rengeteg kihagyott helyzete.
A vendégek leigazolták Tőzsér Dánielt! A magyar középpályás nyáron érkezik, 4 évre, épp ezért arra még ráérünk elmélázni, vajon mennyit fog játszani Genovában. A Genoa az edzőváltása óta nagyon támadó felfogású csapattá alakult át, amelyik sokat lő, de kap is. Szicíliában nem lesz egyszerű, de behúzzák a remek formában lévő Palació vezetésével.

Inter-Novara

Egyértelműen a legsimább meccsnek tűnik a milánói. Az Inter kezd összeállni, Ranieri megint jó krízismenedzselést vitt végbe, legalábbis úgy tűnik. Mondjuk múlt héten azért becsúszott egy négyes Rómában, ott nagyon gyengék voltak a nerazzurók. Milito formába lendült, már 12 gólnál jár, ami a dobogóra repítette a góllövőlistán, igaz másik 4 személlyel együtt. Sneijder vajon mikor lesz újra kezdő?
A Novara küzd, hajt, mindent megpróbál, de semmi sem sikerül nekik, 7 ponttal vannak a még pont bentmaradást érő 17. helytől. Ez valószínűleg elég lenne a Serie B-ben egy harmadik helyre, de még talán annyira sem. A télen azért megvették Mascarát a Napolitól, de egy fecske nem csinál nyarat.

Napoli-Chievo

A hazaiak gyenge formában fogadják mumusukat. A Nápoly kikapott a Sienától hétközben a kupában, ami meglepetésnek számít mindenképp. A kapott góljaik megmutatták, milyen is a mai Napoli. Azokat a gólokat tavaly nem kapták volna be. Ha a Campagnaro-Cannavaro-Britos védőhármas a Siena ellen kevés, mi lesz a Chelsea ellen? És Inlerrel vajon mi történt?
A Cheivo döntetlenre fog játszani, ez szinte biztos. A védelmük rendkívül jó, csak 9-en kaptak kevesebb gólt náluk, de a támadások valahogy gyengébben mennek, Moscardelli az egyedüli igazi veszélyforrás, na meg Pelissier. Egy ilyen csapatba az ember szívesen látna olasz fiatalokat, még sincsenek. A veronaiak jók lehetnek egy ikszre, ha a Napoli már a BL-re gondol.

Siena-Roma

A zebrák remekül bekkeltek a Juve ellen idegenben, ami elég lett egy döntetlenre. A kérdés az, vajon meg tudják-e ismételni azt a teljesítményt a Roma ellen. Nem lesz egyszerű, főleg, ha ránézünk a Roma legutóbbi eredményére az Inter ellen (4-0). A sienaiak megverték a Nápolyt szerdán, ami nagy szó, Reginaldo remek formában játszik.
A Roma talán megtalálta a legjobb támadójátékát, Borini sziporkázott az Inter ellen, Totti pedig még mindig nagyon úgy tűnik kihagyhatatlan a kezdőből. Osvaldo sérült, aki elvileg kezdő lenne, bár, ha visszatér a padon lehet a helye.

Szólj hozzá!


2012.02.08. 20:51 Mr One-Two

Hétközben is megállás nélkül - Coppa Italia elődöntők

Olaszországban szerda este rangadót tartanak. Ugyan nem a bajnokságról van szó, de a rangadó a kupában is rangadó, akárhogy is nézzük. Juventus-Milan, egy kissé keserűbben.

Méghozzá azért, mert rengeteg a hiányzó.
A Milannal túl hosszú lenne a felsorolás, úgyhogy ezt meg sem teszem (azért pár nevet meg kell említeni: Cassano, Nesta, Abbiati, Boateng csak a kezdők közül). Allegrinek érdemesebb lenne pihentetni a többi hasznosabb játékosait is, mert itt a BL, és a bajnokság hajrája is lassan elkezdődik, a hármas terhelés még a Milannak is sok lehet. A milánóiak persze bizakodnak, de nem szabad elfelejteniük, mi lett az idei első Juve-Milan végeredménye: sima a torinói siker, 2-0.

A Juvénál is több a hiányzó, mint amennyi általában lenni szokott. Többek között az idén rendkívül jól teljesítő Pepe hiányzik a jobb oldalról, minden juventinónak hiányozni fognak egy ideig a golfos gólörömök. Conte pihenetet, ezt elmondta a sajtótájékoztatón, kulcsemberei nem kapnak szerepet ezen a meccsen.
Érdekes, hogy az előzetes kezdőcsapatok alapján az új vétel, Borriello kezd Del Piero mellett. Utóbbi nem meglepő, de előbbiben bizonyosan nagy a bizonyítási vágy, de ne felejtsük tavaly tavasszal ki húzta a csapatot góljaival: Fabio Quagliarella, aki még a kupában sem kap helyet a kezdőben. Úgy tűnik, Conte csak Jolly Jokerként számol vele ezen a meccsen.

Érdemes még megjegyezni, 3 héten belül 2 Milan-Juvét rendeznek, a másik a bajnokságban lesz, ami a milánóiaknak talán még fontosabb. Egy esetleges Juventus-győzelem 7 ponttal választaná el egymástól a két klubot, úgy, hogy a Juvénak még egy elmaradt meccse is van a Parma ellen, bár az igaz, a tejes cég városának csapata nincs a kedvenc ellenfeleik között a Juvénak.

A másik meccs a Siena-Napoli, ahol toronymagas esélyes a vendégegyüttes, ha nem is idegenben, de a párharcot egybenézve. A Napolinak könnyen lehet, hogy a Coppa marad az egyetlen célként kitűzve tavaszra, mert a bajnokságban gyengén állnak, és nem úgy tűnik, hogy feljebb kapaszkodnának, például egy BL-helyre. Az EL pedig tudjuk, senkit nem érdekel Itáliában. Persze nem szabad elfelejtenünk a BL-t sem, de a Chelsea könnyen nagy falat lehet a délieknek, bár láttunk már kisebb csodát tőlük a City kiverésénél.

A Siena történetének egyik legnagyobb sikerét érheti el, ha bejut a döntőbe. És elnézve formájukat ez közel sem lehetetlen. A Juventus ellen hétvégén egy pontra jók voltak, köszönhetően a kiváló védekezésüknek, amit az olasz kiscsapatok olyan jól tudnak. Ha a Napoli ellen sikerül megismételni azt a játékot, továbbjuthatnak. Mindenesetre bravúr lenne a döntőbeli részvételük.

A visszavágókra sokat kell várni, csak másfél hónap múlva lesznek megtartva, akkor már lehet sejteni, kinek kell még jobban a kupagyőzelem. Ez főleg az északi derbi résztvevőire vonatkozik, a Milan a BL-ben már nagy menetelésben lehet, a Juve a bajnokság sikerei függvényében teheti fő céljának a kupagyőzelmet. 

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása